Gyerekek védelmében módosul a KRESZ
Egy álló gyermekszállÃtó busz mellett maximum 30 km/óra sebességgel haladhatnának el a járművek a jövÅ‘ben, és ez a sebesség lenne kötelezÅ‘ ott is, ahol gyermekek léphetnek az úttestre – ezt is tartalmazza a közúti közlekedés szabályait (KRESZ) módosÃtó kormányrendelet tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
A jelenlegi szabály úgy szól, hogy ha a „gyermekszállÃtás” táblával megjelölt autóbusz vagy iskolabusz az úttesten áll, és használja a vészvillogóját, akkor az a gyermekek be- és kiszállását jelzi. Ilyenkor a járművet kikerülni vagy az autóbusz mellett elhaladni csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad.
Az új szabály szerint az ilyen busz mellett csak 30 km/óra sebességgel szabad elhaladni. További szigorÃtás az, hogy ha az úttest nem alkalmas párhuzamos közlekedésre, akkor a busz mellett legalább 2 méteres távolságot tartva kell elhaladni.
A jövÅ‘ben lakott területen belül, a megállóból való kiálláskor nemcsak az autóbusznak, hanem az iskolabusznak és a gyermekeket szállÃtó busznak is elsÅ‘bbsége lesz.
Kiegészül a KRESZ egy másik, 30 kilométeres sebességkorlátozással is. Ha „gyerekek léphetnek az úttestre” piros keretű, háromszög alakú tábla áll az úton, akkor az alatta, kiegészÃtÅ‘ táblán szereplÅ‘ távolságon belül csak ekkora sebességgel lehet hajtani.
A módosÃtás várhatóan május 1-jén lép majd hatályba.
Szóljon hozzá!